top of page
Levendula_szoba1.JPG
GyVSzSz_C_tábla-1_tiszta.jpg
ELKÉSZÜLT!

Régi tervünket sikerült megvalósítani az "Agroturisztikai élményközpont megvalósítása Zalaszentlászlón társadalmi vállalkozások ösztönzése" c. pályázat segítségével. A 95% támogatással megvalósult fejlesztés eredményeként kialakult szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások különleges élményt nyújtanak az idelátogatóknak és egyúttal munkalehetőséget is biztosítanak a működtetésben dolgozók számára. A fejlesztés során 5 hátrányos helyzetű munkavállalónak tudtunk munkát biztosítani. 

A szálláshelyen a pályázat segítségével négy színvonalas, fürdőszobával ellátott szoba és egy konyhával, mosdóval rendelkező közösségi tér lett kialakítva, összesen 10 ~ 16 fő számára. A kialakított tematikus programok színvonalas időtöltést nyújtanak akár az idelátogató, akár az itt megszálló vendégek számára. Felnőttek és gyerekek egyaránt megtalálják a számukra érdekes és izgalmas programot.

A bevezető időszakban volt már olimpiai válogatott vendégünk, biokertész család, és a legmesszebbről, Togóból érkező látogatónk is. Megjelentünk a Kossuth rádió Hajnal-Táj műsorában is valamint számos írott és elektronikus médiában.

Eddigi látogatóink mindannyian elismerően nyilatkoztak mind a helyről, mind a felkínált programlehetőségekről.

A Projekt azonosító száma: 5.1.3-16-2017-00204

A projekt címe: Agroturisztikai élményközpont Zalaszentlászlón társadalmi célú vállalkozások ösztönzése

A kedvezményezett neve: Gyógynövények Völgye Szociális Szövetkezet

A szerződött támogatás összege: 27,51 mFt

A támogatás mértéke (%-ban): 95%

A projekt befejezésének dátuma: 2019.11.30.

A Gyógynövénylak egy 15 hektáros ökológiai gazdaság közepén található szálláshely, a Zala termálvölgyében.

WAZE / GoogleMaps navigáció: Gyógynövények Völgye

Cím: 8788 Zalaszentlászló, Vörösmajor 0154.

E-mail: gyogynovenyekvolgye@gmail.com

KÉRDÉSE VAN? HASZNÁLJA A CHAT GOMBOT  VAGY HÍVJON BÁTRAN:

+36 70 469 7680

+36 30 9526 024

© 2019-2024 Gyógynövénylak - Gyógynövények Völgye

  • Facebook Basic Black

gyogynovenyekvolgye@gmail.com

Tel:  +36 70 469 7680

bottom of page